38. rész

- Zayn, édesem, ébredj. - suttogtam az alvó szerelmem fülébe, miközben a hasát simogattam.
- Nem akarok. - dünnyögte. Ezek szerint már mégsem aludt.
- De megígérted, hogy ma elmegyünk az állatkertbe. - mondtam, mint egy kislány. Imádok állatkertbe járni, és Daniellel meg Scarlettel rábeszéltük a fiúkat, hogy ma menjünk el, töltsük együtt a napot. Ők örömmel egyeztek bele, most viszont Zayn nem mutatott semmilyen érdeklődést a dolog iránt. Lehet azért, mert fáradt volt még. Kicsit aktívak voltunk az éjjel.
- 5 perc, jó? - kérte, majd kinyitotta a szemeit. - Addig gyere, és inkább feküdj ide mellém. - húzott le magához, aztán szorosan megölelt. Nem ellenkeztem, hozzábújtam, kis puszikat adtam a mellkasára. - Szeretlek. - hallottam meg egyszer csak a hangját.
- Én is téged. - néztem fel rá mosolyogva, aztán odahajoltam az ajkaihoz, és megcsókoltam. Egyik kezével beletúrt a hajamba, másikat pedig levezette a hátamon, majd megállapodott a fenekemen. - Na, szó sem lehet róla! - váltam el tőle nevetve. - Kelj ki az ágyból, aztán készülj. - parancsoltam rá, miután kipattantam az ágyból, és a szekrényem felé vettem az irányt.
- Gonosz vagy. - panaszkodott, de azért feltápászkodott az ágyból, és odacsoszogott hozzám. Hátulról átkarolt, majd a fülem mögé adott pár kis puszit. Szembe fordultam vele, mire ő azonnal megcsókolt. - Megyek, iszok egy kávét, aztán elkezdek készülni. - mondta, miután befejeztük a csókolózást.
- Jól van. - bólintottam, és mosolyogva néztem, ahogy kisétál a szobából.
Nem gondolkoztam sokat azon, hogy mit vegyek fel, mivel csak egy állatkerti kis kirándulásról lesz szó. Nem öltöztem ki. Egy világosabb színű nadrágot vettem fel, és egy pulóvert. Kerestem a ruhámhoz illő táskát és cipőt, aztán bementem a fürdőszobába. A hajamat csak felfogtam egy kontyszerűségbe a fejem tetejére. Össze–vissza állt, de nekem tetszett, és Zayn is szereti, amikor így hordom. Szerinte szexi. Mondjuk én, nem láttam benne semmi szexit, de az ő dolga. Ez után megmostam a fogamat, kisminkeltem magam, aztán kimentem a konyhába. Zayn már nem volt ott, bizonyára felment a szobájába készülődni.
- Sziasztok. - köszöntem Scarlettnek és Harrynek.
- Jó reggelt. - üdvözöltek mosolyogva.
- Éhes vagy? - kérdezte Scarlett, de én csak a fejemet ráztam válaszul. - Biztos?
- Igen. - bólintottam. - Nincs étvágyam.
- Mikor megyünk? -jelent meg Danielle, oldalán Liammel.
- Ha a többiek is elkészültek. - felelte Harry.
Nem kellett szerencsére sokáig várni, pár perc elteltével aztán mindenki megérkezett, és elindulhattunk. A csajokkal nagyon izgatottak voltunk, Zayn még félig aludt az autóban, de reméltem, mire oda érünk kicsit lelkesebb lesz. Nem az állatkert vonzott minket annyira, hanem a közös program. A fiúknak mostanában nagyon sok a solguk, úgyhogy örültünk ennek a szabad napnak. Nem akartunk egész nap otthon gubbasztani, így az állatkertre esett a választásunk. 
Az út kicsit kevesebb, mint fél óra volt, a jegyeket Liam vette meg, aztán kezdetét vette kis túránk. Nagyon élveztük, mindannyian. Zayn is felébredt, és ő is élénkebb lett aztán. Kézen fogva sétáltunk, és ez fantasztikus volt. Olyan volt az egész, mintha átlagos emberek lennének, mintha csak barátok lennénk az egészen, és már csak ezért az érzésért megérte eljönni. Nem jöttek hozzánk oda a rajongók, békén hagyták a srácokat. Igaz, hogy nem voltak sokan az állatkertben, kevés emberrel találkoztunk. Boldog voltam nagyon, és úgy láttam a többiek arcán, hogy nem csak én.
- Édes, mit kérsz? - kérdezte Zayn, amikor a büféknél voltunk. Természetesen Niall vezetett minket ide.
- Csak valamilyen gyümölcslevet. - válaszoltam.
- Miért nem kérsz kaját? Ma még nem ettél semmit. - fordult felém aggodalmasan.
- De ha egyszer nem vagyok éhes. - vontam vállat.
- Kérlek, a kedvemért. - simított végig az arcomon.
- Nem akarok, Zayn. - ráztam a fejemet. Végül elfogadta, hogy nem fogok enni, így csak magának kért.
- Aggódom érted. Mostanában nagyon keveset eszel. - mondta, amikor már az egyik asztalnál ültünk.
- Nem kell. - simítottam végig a hátán. - Biztosan a sok gyógyszer miatt van, amit mostanában beszedtem.
- Épp ezért kellene enned. Szétmarja a gyomrodat. - szólt közbe Danielle.
- Mindegy, inkább hagyjuk. Egyetek, aztán menjünk tovább. - legyintettem, és rádőltem Zayn vállára, de előtte adtam egy kis puszit az arcára, amit egy halvány mosollyal jutalmazott.
Igazán jó volt ez a mai nap, nagyon jól éreztem magam. Az állatkert után bementünk egy moziba, ahol megnéztünk egy filmet. Ott már nem volt olyan szerencsénk, hamarabb megtaláltak minket a rajongók, de nem bántuk, mert szerencsére nem voltak sokan. A fiúk kiosztottak pár autogramot, csináltak képeket, aztán békén hagytak minket. A film után, már hazafelé vettük az irányt. Nagyon fáradt voltam, szinte alig bírtam menni, mire megérkeztünk, nem éreztem magam valami jól. Az első utam a fürdőszobába vezetett, ahol magamra zártam az ajtót. Megkerestem a lázmérőt, aztán vártam pár percet, a kád szélén ülve. 38,2 szuper. Ez elvette a kedvem mindentől. Annyira örültem, hogy ma egész nap nem volt semmi bajom, és most pedig itt ez a láz. Sírás közeli állapotba kerültem, mert már 2 hete, hogy voltam az orvosnál, de ezek a rosszullétek még mindig nem múltak el. Féltem, már komolyan meg voltam rémülve, és eldöntöttem, hogy holnap ismét ellátogatok az orvoshoz, mert biztos vagyok benne, hogy ez nem csak egy egyszerű vírus.
Kis töprengés után aztán visszatettem a lázmérőt a helyére, majd levetkeztem, és vettem egy hideg zuhanyt, hogy némiképp levigye a lázamat. Nem akartam már több gyógyszert bevenni. Így is rengeteget beszedtem az utóbbi pár hétben. Nem csodálkoztam, hogy nem volt étvágyam. Legyengültem.
- Jól vagy? - kérdezte Zayn, amikor kimentem a szobába, és lefeküdtem mellé.
- Aha. - válaszoltam. - Mit csináltok holnap?
- Bemegyünk a stúdióba. Jössz?
- Nem hiszem, szerintem itthon leszek. - szívesen elmentem volna velük, de már más programom lesz. Sajnos.
- Jól van, ahogy akarod. - puszilta meg a fejem búbját. - Megyek én is, lezuhanyozok. Addig próbálj meg nem elaludni. - kuncogott fel.
Tudtam, hogy nem fogom megvárni, mivel alig bírtam nyitva tartani a szememet. Szinte alig telt el pár perc, és én már aludtam is.

Reggel, amikor felébredtem ő már nem volt mellettem. Gondoltam, hogy reggel elmennek, de azt nem, hogy ilyen korán, ugyanis még csak 9 óra volt. Kibotorkáltam a konyhába, hátha ott vannak, de csend volt az egész házban. Egyedül voltam. Készítettem magamnak egy pirítós kenyeret, amit sikerült leerőszakolnom a torkomon, de 10 perc múlva a wc felé görnyedve adtam ki magamból az egészet. Kétségbeesetten álltam a tükör előtt, miközben mostam a fogamat. Végig néztem magamon, és mintha nem is én lettem volna. Az arcom beesett volt, szemeim alatt karikák éktelenkedtek, és biztos, hogy fogytam pár kilót. Szörnyen néztem ki. Az első dolgom, amikor kimentem a fürdőből az volt, hogy felhívtam az orvosomat. Nem akart ma fogadni, de amikor felajánlottam neki egy kisebb összeget érte, azt mondta, megoldja, így elkezdtem készülődni. A tegnapi pulóvert vettem fel, annyi különbséggel, hogy egy kék famert húztam hozzá, és egy másik cipőt. A hajamat most csak kifésültem, aztán a szemem alatti karikákat póbáltam eltünteni egy kis sminkkel. Viszonylag sikerült is, így már eléggé emberi arcom lett a végére. Felkaptam a táskámat, aztán elindultam.
Az orvosnál elmondtam, hogy ugyanazok a rosszulléteim vannak, amik 2 hete is, és, hogy egyáltalán nem segítettek a gyógyszerek. A doktorúrnak fogalma sem volt, hogy mi lehet a baj, így vért vett tőlem, és csinált pár vizsgálatot, aminek az eredményét csak pár nap múlva fogom megtudni. Addig azt mondta, hogy igyak sok folyadékot, egyek gyümölcsöket, és szedjek valami vitamint. Megköszöntem neki, hogy fogadod, aztán fizettem, és már ott sem voltam. Hazafelé menet felhívtam Zaynt, de ők még nem készültek egyelőre, így egyedül voltam otthon egész délután. Befészkeltem magam a tv elé, és a pletykafészek 3. évadát kezdtem el nézni. Imádom ezt a sorozatot, de sajnos nem sok időm van rá.
Gondolom bealudtam rajta, mivel arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcomat. Név szerint Zayn.
- Szia. - mosolygott.
- Szia. - köszöntem neki én is, ő pedig adott egy puszit a számra. - Hány óra?
- Fél 8.
- Már? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel. - Szuper, végig aludtam a fél napot.
- Nem baj, rádfért. Mostanában olyan fáradtnak tűnsz.
- Valóban az vagyok. Kicsit legyengültem. - húztam el a számat.
- Ne aggódj, hamarosan minden rendben lesz. - biztatott, de valahogy ennek most nem tudtam hinni. Éreztem, hogy baj van. Valami nagyon nagy baj.
- Biztosan. - bólintottam. Ő nem tud a rosszullétekről, nem tudja, hogy nem múltak el. Nem akartam, hogy aggódjon, így azt mondtam neki, minden rendben.

Az elkövetkező napok lassabban teltek, mint gondoltam. Nem csináltam semmit, itthon feküdtem csak, és filmeztem, vagy olvastam. Fotózások nem voltak, Mike Amerikában tartózkodott, így nekem most nem volt munkám. Otthon voltam, és vártam az orvosom hívását. Egy keddi délutánon hívott aztán, én pedig izgatottan vettem fel a telefont, de nem mondta el mi a baj. Azt mondta, hogy menjek be hozzá, személyesen jobb lesz. Megijedtem ettől, és rögtön a legrosszabbra gondoltam. Hiszen miért hívna be, ha csak egy kis semmiség lenne. Noha a rendelő nem volt messze, ezúttal mégis inkább taxival mentem, mivel szakadt az eső. Nem várakoztak sokan előtte, így 10 perc várakozás után rám került a sor.
- Nos, Miss Collins.-  kezdett bele, furcsán aggodalmasan.
- Baj van, ugye? - kérdeztem rá kétségbeesetten.
- Sajnos nagyobb, mint gondoltuk. - bólintott gondterhelten, komor arccal, aztán belekezdett, és elmondta, hogy mi a baj. Már az elején elvesztettem a fonalat, alig tudtam odafigyelni, arra, hogy mit mond. Végig csak bólogattam, de közben megsemmisültem, néztem magam elé. Nem akartam elhinni azt, amit mond. Végig csak egy szó lebegett a szemem elől. Tudtam, hogy gond van, de nem gondoltam, hogy ekkora. Nem akartam elhinni, hogy leukémiás vagyok.

Sziasztok, tudom, hogy régen volt rész, és nagyon sajnálom, nincs mentésgem rá, nem volt kedvem. Egyrészt, mert a másik blogomat szívesebben írom mostanában, másrészt mert nincs időm, harmadrészt pedig, hogy nem nagyon komiztok. 2 véleményt kaptam az előző részhez, ami nagyon elszomorít. A szavazásnál több mint 100-an szavaztatok, és abból 2 ember írt? Ez azért nem a legjobb arány. Nem fogom mondani, hogy ennyi meg annyi komi után jön a következő rész, de azért nagyon örülnék, ha ennél a résznél kicsit kifejtenétek majd a véleményeteket. Köszönöm.