34. rész

- Zayn.. - kezdtem el, de igazából fogalmam sem volt, hogy mit kellene mondanom.
- Tudod mit? Nem is érdekel inkább. - legyintett, majd kicsit felemelt, hogy fel tudjon állni. A magazint ledobta az asztalra, ő pedig kiment a hátsóudvarra.
- Most ezt miért kellett? - néztem dühösen Harryre, pedig tudtam, hogy nem az ő hibája. Úgyis meglátta volna. Ha nem ma, akkor holnap, vagy az után.
- Honnan kellett volna tudnom, hogy nem tudja? - vonta fel a szemöldökét.
- Mindegy. - ráztam meg a fejemet, majd Zayn után siettem.
Amikor kiléptem az ajtón az udvarra, kicsit sem lepődtem meg, amikor megláttam, hogy cigizik. Vettem egy hatalmas levegőt, majd lassan odasétáltam hozzá, és megálltam mellette.
- Sajnálom. - szólaltam meg.
- Mit? Azt, hogy megcsináltad azokat a képeket, vagy, hogy egyáltalán nem szóltál róla? - szegezte nekem a kérdést, de nem nézett rám. Dühös volt.
- Mindkettőt. Nem volt más választásom. - mondtam, de még magam is tudtam, hogy ez hazugság. Hitetlenkedve fordult felém, és rögtön megbántam, hogy ezt mondtam.
- Nem volt választásod? Könyörgöm, ne nézz hülyének, jó?
- Mike megkért, mivel 5 modell kellett neki, de csak 4 volt. Nem akartam, teljesen hirtelen döntés volt, de rábeszélt, és..
- Lea, nem érdekel, mit akart Mike! Beszéltünk már erről még régebben, és megegyeztünk, hogy nem lesznek ilyen képek rólad! Én nem akarom, hogy más férfiak bámuljanak! - mondta ki dühösen. - Arról nem is beszélve, hogy az egyik képen még melltartó sincs rajtad. Büszke lehetsz magadra.! - vágta hozzám, aztán eldobta a cigit, és elindult vissza be a házba.
- Nem gondolod, hogy kicsit igazságtalan vagy velem szemben? - kiáltottam utána, mire visszafordult.
- Miért lennék? - tárta szét a karjait.
- Rólad is vannak ilyen képek, és téged is bámulnak a lányok, mégsem szóltam soha semmit!
- Az teljesen más. - nevetett fel gúnyosan. - Te is tudod, hogy a kettő együtt nem fér össze, szóval hagyjuk is inkább. Megkértelek valamire még régebben, és te nem törődtél a kérésemmel.
- Zayn, kérlek, ne csináld már ezt. Semmit nem látni ezeken, a képeken. - néztem rá már szinte könyörögve, de őt nem túlságosan hatottam meg, és minden szó nélkül elfordult tőlem, majd bement a házba.

Szomorúan, és egyben dühösen néztem utána, hiszen tényleg kicsit igazságtalanul akadt ennyire ki. Féltékeny, és ezt annyira utálom benne, hogy mindig féltékeny! Ha már egy fiú végignéz rajtam, az utcán, ő már attól rosszul van, pedig tudja, hogy engem nem érdekel senki rajta kívül. Úgy gondolja, hogy mert vele vagyok, akkor más már nem nézhet rám, én nem nézhetek másra, ezt nagyon nem szeretem!

Én is bementem utána a házba, egyenesen a nappaliba. Nem volt itt, így gondoltam, hogy felment a szobájába. Nem mentem utána, tudtam, hogy ilyenkor úgysem tudnék vele beszélni, inkább leültem a fiúkhoz. Már csak Harry és Louis volt itt.

- Na, minden oké? - kérdezte Lou.
- Szerinted? - néztem rá jelentőségteljesen.

Szomorú voltam, hiszen elrontottunk egy csodás hétvégét, egy hülye veszekedéssel, és tudtam, hogy az én hibám. Nem kellett volna belemennem azokba a képekbe. Sejtettem már akkor, hogy ez lesz, de mégsem hallgattam a megérzéseimre.

- Ti megsértődtetek volna a helyében? - néztem rájuk, mire ők összenéztek, aztán rám, de nem mondtak semmit. - Oké, értem. - tartottam fel a kezemet.
- Én nem, de tudod, hogy milyen Zayn. Olyan kis féltékeny mindig. - mondta Harry.
- Tudom. - csuklott el a hangom. - Mindegy mostmár. - vontam vállat. - Remélem, hogy azért nem fog rám sokáig haragudni.
- Nyugi, biztos, hogy hamar megbékél, most csak kicsit feldúlt, féltékenykedik, duzzog egy sort, de aztán pár nap múlva már el is felejti, és még tetszeni is fognak neki a képek. - legyintett nevetve Louis.
- Hát, úgy legyen. - mosolyogtam rá.

- Vérzik az orrod! - kiáltott fel pár perc elteltével Harry.
- Mi van? - néztem rá értetlenül, de a kezemet az orromhoz kaptam, és aztán láttam, hogy tényleg. - Ne már! - álltam fel, és mentem a fürdőszobába.

Belenéztem a tükörbe, és szerencsére nem vérzett nagyon, de azért nem volt kellemes. Louis segített elállítani, tettünk ilyen vizes borogatást a tarkómra, és szerencsére pár perc múlva el is múlt.

- Nem értem ez miért volt. Nekem nem szokott vérezni az orrom. - mondtam nekik.
- Ne aggódj, néha előfordulhat, biztos nincs gáz. - nyugtatott Harry.
- Hm, biztosan. - vontam vállat. - Ahj, felmegyek Zaynhez, mert nem bjrom ezt így. Szorítsatok, kérlek! - álltam fel, ők pedig mutatták a kezüket, ahogy összefonták az újaikat. Felnevettem, majd otthagytam őket.

Nem kopogtam az ajtaján, mert tudtam, nem válaszolna, így csak benyitottam. Az ágyán feküdt, fülében füllhalgató, és bevolt csukva a szeme, így nem tudta, hogy bejöttem. Lassan odamentem hozzá, és leültem az ágyra, mire kinyitotta a szemét, de amikor meglátott újra bezárta. Sóhajtottam egyet, és a hasára simítottam a kezemet a másikkal pedig kivettem a füléből a fülhallgatót, mire dühösen nézett rám, a kezemet pedig levette a hasáról.

- Zayn.- suttogtam.
- Miért jöttél ide? Menj ki! - vágta hozzám.
- Sajnálom, kérlek szépen, ne haragudj már rám. - néztem rá esdeklően.
- Nincs kedvem most erről beszélni, komolyan, Lea! Csalódott vagyok. Megkértelek még pár hete, hogy ne vállalj majd olyan képeket, és te azt mondtad, rendben. Akkor most minek kellett?
- Nem tudom. – ráztam a fejemet, és egy könnycsepp hagyta el a szememet. – Ne haragudj rám. – simítottam a kezemet az övére, és szerencsére nem vette el.
- Nem haragszom. – vont vállat, de tudtam, hogy nincs így.
- Zayn. – néztem rá jelentőségteljesen.
- Tényleg. – villantott rám egy apró mosolyfélét. – De most aludni akarok, fáradt vagyok.
- Itt aludhatok? – kérdeztem.
- Talán jobb lenne, ha most a szobádban aludnál. – mondta halkan, mire én ledöbbenve néztem rá, de aztán rendeztem a vonásaimat.  
- Öhm, rendben. –bólintottam, aztán gyorsan felálltam és kimentem a szobájából. Becsuktam az ajtót, és leültem elé, kezembe temetve az arcomat, ezzel elrejtve a könnyeimet, amik előbújtak.

- Lea, baj van? – guggolt le mellém Niall.
- Nem, csak.. – nem tudtam befejezni a mondatot, mert előtört belőlem a zokogás.
- Na, gyere. – állított fel, és bementünk a szobájába, ahol leültetett a kis kanapéra, ami ott volt, és adott egy papír zsebkendőt, amibe kifújtam az orromat és megtöröltem a szememet. – Haragszik rád? – kérdezte, én pedig bólintottam. – Ne félj, pár nap és átmegy rajta. – simított végig a hátamon.
- Nem tudom. – néztem rá kétségbeesetten.
- Nyugi, ismerem már, és te is. Nem tud rád sokáig haragudni. – mosolygott.
- Gondolod?
- Igen!
- Remélem, mert olyan rossz most. Én nem akartam ezt. – szipogtam.
- Tudom, de sajnos már nem tudsz változtatni ezen.
- Sajnos. – sóhajtottam. – Most viszont megyek, mert én is kezdek elfáradni. Köszönöm, hogy felhúztál onnan. – néztem rá hálásan, és megöleltem. – Jó éj, Niall. – köszöntem el tőle, amikor elengedtem, aztán otthagytam.

A szobámba mentem, ahol fogtam a pizsamámat, és a fürdő felé vettem az irányt. Nem zuhanyoztam sokáig, mert nem volt hozzá kedvem, és fáradt is voltam, így 20 perc után már szerencsére az ágyban voltam. Könnyen sikerült elaludnom, mivel a szemeim fáradtak voltak a sírástól, így pár percbe sem telt, és már aludtam is. 

Ne haragudjatok, hogy kicsit sokat kellett várni az új részre, jgérem legközelebb megpróbálok hamarabb új részt hozni! Viszont cserébe kérek mindenkit, hogy írja le a véleményét erről a részről,mert fontos nekem. Köszönöm!