36. rész

(zene)

Amikor magamhoz tértem, a fejem nagyon hasogatott, és nem bírtam kinyitni a szememet. Hallottam magam körül a hangfoszlányokat, és éreztem, hogy valaki a kezemet szorongatja. Nem tudtam mi történt, elájultam volna? Ki akartam nyitni a szememet, hogy körbenézzek, hol vagyok, de kellett egy kis idő, mire képes voltam rá. Először nagyon zavart az erős fény, és csak ilyen homályos körvonalakat láttam. Meg kellett szoknom a hirtelen jött világosságot, aztán kitisztult a tekintetem.

A nappaliban voltam, és aggódó arcokkal találtam magam szembe, Liamével, Daniellével, és ami meglepő volt számomra, Zaynével. Ő szorongatta a kezemet is. Amikor ezt megláttam, furcsán néztem rá, és azonnal kihúztam a kezei közül a sajátomat. Ő meglepődött, de nem szólt semmit, csak pár centivel arrébb ült, és megköszörülte a torkát.

- Jól vagy? - kérdezte Dani, amikor meglátta, hogy nyitva van a szemem.
- Azt hiszem. - mondtam, de a hangom mintha nem is az enyém lett volna. Szinte csak suttogtam, a szám teljesen ki volt száradva. - Kérhetnék egy kis vizet?
- Persze! - bólintott Liam, aztán már itt sem volt.
- Fáj valamid? - szólalt meg először, Zayn.
- A fejem. - válaszoltam, de nem néztem rá. - Mi történt?
- Elájultál. - simított végig a hajamon Danielle. - Nagyon megrémisztettél minket. - sóhajtott.
- Itt a víz, Lea. - jelent meg Liam, én pedig felültem, aztán mohón kaptam utána, és megittam az egészet.
- Köszönöm. - néztem rá hálásan, mire ő csak elmosolyodott.
- Ne menjünk orvoshoz? - kérdezte Zayn.
- Ne! - tiltakoztam. - Semmi bajom. - ráztam a fejemet.
- Biztos? - ráncolta a szemöldökét Dani.
- Igen. - mosolyogtam. Legalábbis próbáltam. - Inkább megyek a szobámba, lezuhanyozok, elpakolok és lefekszek pihenni.
- Jól van, ahogy akarod. Ha bármi van, akkor csak szólj, oké? - mondta a barátnőm, mire én bólintottam, aztán felálltam, és bementem a szobámba.

Zayn szemszög

Nem tudtam, mit kellene tennem. Aggódtam Leáért, nagyon megijedtem, amikor Liam szólt, hogy elájult. Már nem haragudtam rá annyira, a srácok amúgy is, jól lecsesztek, miután elment, hogy nem kellene így beszélnem vele. Nem ezt érdemli. Igazuk volt, láttam ma reggel az arcán, hogy tényleg nagyon megbántottam. Nem Tehettem róla, dühös voltam, és féltékeny.

Miután bement a szobájába, nem szóltam senkihez, felálltam és én is felmentem a sajátomba. Nem tudtam, mit kellene csinálnom, csak azt, hogy ez így nem jó. Lefeküdtem az ágyra, és zenét hallgattam. Próbáltam kikapcsolni a gondolataimat, de nem sikerült.

Tudtam, hogy bocsánatot kell tőle kérnem, ezért fogtam magam, és lementem hozzá. Nem kopogtam be a szobájába, csak egyszerűen bementem. Az ágyán ült egy topba és egy kis rövidnadrágba, és a telefonját nyomkodta. Gondoltam már zuhanyzás után volt.

- Bejöhetek? - kérdeztem halkan, ő pedig csak megvonta a vállát. Vettem egy nagy levegőt, és leültem mellé az ágyra. - Sajnálom, Lea. - mondtam, ám ő nem reagált rá semmit.
- Nem igaz, nem sajnálod. - rázta meg a fejét. - Azért jöttél most ide, mert elájultam, és te csak megijedtél. - szólalt meg flegmán.
- Nem, ez nem igaz. Valóban megijedtem, de nem csak azért kérek bocsánatot. Nem kellett volna így reagálnom, buta voltam. Amit pedig ma mondtam, én nem is tudom, hogy gondoltam. Szörnyen sajnálom.
- Igazságtalan voltál velem. - felelte szomorúan.
- Tudom. - sóhajtottam, és megfogtam a kezét. Azt hittem, hogy elhúzza majd onnan, de nem. A fejét elfordította, de a kezét otthagyta az enyémek között. - Bocsáss meg nekem a kirohanásomért, kérlek.
- Nem tudom, Zayn. Rosszul estek a szavaid. Főleg amit ma vágtál a fejemhez. - hajtotta le a fejét, de előtte még láttam, hogy egy könnycsepp hagyja el a szemét.

Nem akartam sírni látni, ezért közelebb ültem hozzá, és magamhoz vontam. Kelletlenül ugyan, de hagyta magát.

- Sajnálom, őszintén. - suttogtam a fülébe, és megpusziltam a haját, - Szeretlek kicsim. Tudod, ugye?
- Akkor miért viselkedsz így velem? - kérdezte halkan, de alig értettem, mert már zokogott.
- Nem tudom, elborult az agyam. - válaszoltam halkan, és simogattam közben a hátát. - Tudod milyen vagyok, féltékeny voltam. - vallottam be.
- Rosszul esett, nagyon. - bújt ki a karjaimból, és törölgette a szemét.
- Egy idióta voltam, hogy megbántottalak.
- Megígéred, hogy nem leszel többé ilyen? Én ezt nem bírom elviselni. - nézett rám szomorúan, könnyektől csillogó szemekkel.
- Azt nem ígérem, hogy nem fogok már kiakadni, hogy nem fogunk többé veszekedni, mert biztos lesz még olyan, amikor nem értünk majd egyet. Viszont azt ígérem, hogy nem fogok veled kiabálni, és nem fogok minden butaságok a fejedhez vágni, mint ma. - fogtam meg az arcát, és úgy mondtam ezt neki egy apró fél mosollyal az arcomon.
- Szeretlek. - szipogott.
- Én is téged. - töröltem le a könnyeket az arcáról. - Megcsókolhatlak? - kérdeztem, de ő nem válaszolt, csak odabújt hozzám, hogy öleljem át. Magamhoz szorítottam és adtam egy puszit a fejére. Egyenlőre már ez is elég volt, hogy legalább nem taszított el magától, úgy, mint én tettem. Igaza volt, teljesen igazságtalan voltam vele szemben.

Sziasztok, itt is van az új rész, remélem tetszett! Köszönöm szépen az előzőhöz a komikat, remélem ehhez is fogtok majd írni! :)