32. rész

(zene)

- Kicsim, gyere már! – kiáltott be Zayn a szobámba.
- De Zayn, én még nem vagyok kész. – szóltam vissza.
- Ne már, hogy még nem öltöztél fel. – vágott dühös arcot, de tudtam, hogy nem az.
- Ne haragudj, csak magamra kapok valamit, és indulhatunk. – nyugtattam.

Zayn már tűkön ülve várta, hogy kész legyek, ugyanis ma megyünk a szüleihez, és ott leszünk egész hétvégén. Már rég készen kellene lennem, mert úgy volt 11-kor indulunk, de már fél 12 múlott. Nem szándékosan csináltam, rosszul lettem a fürdőszobában. Zayn azt hitte, hogy olyan sokáig készültem, mert nem mondtam el neki. Nem akartam, hogy aggódjon, képes lenne lemondani az egész utat, és elcipelni az orvoshoz. Tudtam, hogy mennyi várja már, és, hogy mennyire örül az utazásnak, ezért eszembe sem volt tönkretenni. Inkább durcáskodjon kicsit, úgyis megenyhül egy-két puszi után.

Gyorsan felöltöztem, ő pedig addig az ágyamon ült, és figyelt. Amikor kész lettem odafordultam hozzá, és a kis mosolyból, ami az arcán bujkált már tudtam, hogy nincs harag.

- Ne haragudj. – dünnyögtem, miközben az ölébe fészkeltem magam, szemből. – Tudom, hogy már fel vagy pörögve, és régen láttad a családodat.
- Semmi baj, de most már menjünk, jó? – kérte.
- Rendben. – bólintottam. – Szeretlek.
- Én is téged. – mosolygott, aztán megcsókolt.

Miután elváltak az ajkaink én is villantottam rá egy mosolyt, vagy inkább egy vigyort, aztán adtam a szájára még egy kis puszit, mire elkuncogta magát.

- Na, gyere, te só zsák. – állt fel velem, aztán letett a földre.
- Adok én neked olyan só zsákot. – ütöttem oldalba, de ő nem törődött velem, nevetve kiment a szobából.

Csak megráztam a fejemet, fogtam a kis táskámat, és kimentem a nappaliba, ahol a többiek gubbasztottak.

- Akkor jók legyetek. – köszöntem el tőlük. – Ne rendezzetek, semmilyen vad bulit ameddig nem vagyunk itt!
- Értettük, főnök. – nevetett Harry.

Odamentem hozzájuk, mindenki kapott egy nagy, cuppanós puszit, aztán kimentem a türelmetlenül toporzékoló Zaynhez.  Beültünk az autóba, aztán már indultunk is.

- Betetted a táskámat, ugye? – fordultam felé.
- Igen, miközben a fürdőszobában voltál. – bólintott.
- Akkor jó. – mondtam, és előre fordultam, hogy az utat kémleljem.

Az út kb. 3 óra volt, és addig megkértem, hogy meséljen a családjáról. Mondjuk sok dolgot tudtam már róluk, hiszen szoktunk erről beszélni, de azért még mindig tudott pár újdonságot mondani. Egyszer megálltunk egy benzinkúton, mert pisilnem kellett, de aztán utána folytattuk az utunkat. Nagyon jól telt ez a kis idő is, rengeteget nevettem vele, énekeltünk, és csak úgy sztorizgattunk. Jó volt, de én már alig vártam, hogy ott legyünk. Mások félnek a párjuk szüleivel való találkozástól, de én már alig vártam. Kíváncsi voltam a családjára.

- Mikor érünk már oda? – kérdeztem.
- Nemsokára. – nyugtatott.

Igaza volt, tényleg nem sokáig tartott már az út, amikor megláttam a Bradfordot jelző kis táblát. Izgatottan ültem, és néztem a várost. Zayn csak mosolygott rajtam, de nem törődtem vele. Érdekelt, hogy hol nőtt fel a szerelmem.

Pár perc múlva aztán az autó leparkolt, én pedig vigyorogva néztem Zaynre, majd a házra.

- Szeretlek, Lea. – hallottam meg a hangját, még mielőtt kiszálltunk volna.
- Én is téged, édes. – fordultam újra hozzá, és egy lágy csókot adtam neki.

Imádtam, amikor csak úgy azt mondja, hogy szeret. Minden ok nélkül, vagy bármi, csak egyszerűen kimondja.

Rámosolyogtam, amikor elvált tőlem, aztán kiszállt, és én is így tettem. Átsétált az én oldalamra, és megfogta a kezemet.

- A táskákat majd később bevisszük. – mondta, miközben elindultunk a bejárat felé. – Remélem, hogy itthon lesznek.
- Miért, nem szóltál nekik, hogy jövünk? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Nem. Meglepetés. – vont vállat.

Már majdnem oda értünk a bejárati ajtóhoz, csak pár lépés volt köztünk, amikor valaki kinyitotta, és hamar rá is jöttünk, hogy ki az.  Egy kislány szaladt felénk, és mivel Zayn mesélte, hogy Safaa a legkisebb, és képeket is mutatott már, hamar leszűrtem, hogy ő az.

Mosolyogva néztem, ahogy megölelik egymást.  Safaa suttogott valamit Zayn fülébe, de nem hallottam, de gondoltam mi lehetett az.

- Gyere, menjünk be. – vált el tőle, és másik kezével megfogta a kislányét, aztán hármasba mentünk be, de előtte még kaptam egy puszit a szerelmemtől.

- Kicsim, annyira örülök neked. - ölelte meg az anyukája, amikor beértünk. Könnyes volt a szeme, de ezen nem csodálkoztam, hiszen mondta Zayn, hogy szinte mindig elsírja magát, amikor hazamegy.
- Én is neked anyu. – simogatta a hátát, miközben visszaölelte.

Kicsit zavarban voltam, úgy éreztem, mintha én nem kellenék ide. Ők örülnek a fiuknak, én pedig csak úgy vagyok.

- Anyu, ő itt a barátnőm. – mutatott rám, és megfogta a kezemet, amikor elváltak egymástól. – Lea, ő itt az anyukám, Patricia.
- Csókolom. – köszöntem félénken, mire ő rám villantott egy hatalmas mosolyt, és kaptam tőle két puszit is.
- Tegezz csak nyugodtan, rendben? – kérte.
- Persze, oké. – bólogattam mosolyogva. Igazán kedves volt, és közvetlen.

A többieknek is bemutatott Zayn, az apukája is nagyon aranyos, és a testvérei is. Doniya sajnos nem volt itthon, de Patricia biztosított minket, hogy holnap reggel már megérkezik.

- Gyertek a nappaliba, jó? Éppen főzök, de nem baj. – mutatott egy szoba felé Patricia.
- Előbb inkább megmutatnám Leának a szobámat, és felvinném a holminkat. – szólt közbe Zayn.
- Rendben, ahogy akarjátok. – bólintott.

Zayn kiment a táskaért, amit hoztunk, aztán az emelet felé mutatott, hogy nyugodtan menjek.

- Ez az én szobám. – mosolygott, és benyitott egy ajtón.

Kíváncsian léptem át a küszöböt, és nem csalódtam. Ilyesmire számítottam, tökéletesen tükrözte Zayn ízlését. Körbementem párszor, mindent megnéztem, ő pedig mosolyogva figyelte, hogy mit csinálok. Végül leültem az ágyra, és felnéztem rá.

- Gyere ide. – suttogtam, ő pedig eleget tett a kérésemnek, és már ott is volt mellettem. Leült, és az ölébe húzott, így szembe voltunk.
- Tetszik? – kérdezte.
- Igen. – bólintottam. – Olyan, mint te. Jól néz ki.
- Akkor jó. – mondta, és megcsókolt.
- Zayn, annyira aranyos a családod. Mindenki nagyon kedves, és aranyos, meg közvetlen, és annyira jó látni, hogy mennyire szeretnek téged, és örülnek annak, hogy itt vagy. Büszkék rád. – simítottam végig az arcán.
- Tudom, és ez mind nagyon jó érzés. Jó haza jönni, mert itt mégis más. Itt olyan nyugodt minden. Nincs felhajtás. Kicsit megint olyan, mint régen. Tudod, olyan.. normális. – nézett fel rám.
- Igen, értem. Köszönöm, hogy megosztod ezt velem. Nagyon jól esik. – bújtam hozzá.
- Nagyon szeretlek, Lea. – suttogta a fülembe.
- Én is téged, édes.
- Nem akarlak elveszíteni. – tolt el magától, de csak azért, hogy ezt a szemembe mondja.
- Nem fogsz. – ráztam meg a fejemet. – Addig nem megyek el, ameddig te azt nem akarod.
- Olyan nem lesz. – mosolyodott el, aztán lágyan, de mégis szenvedélyesen, szeretet teljesen megcsókolt.


Sziasztok, remélem tetszett! Köszönöm az előző részhez a komikat, remélem ehhez is kapok! :)) 10 komi után, megint jön az új! Ja, és aki még eddig nem tette, akkor szavazzon, hiszen már csak pár óráig lehet!