8. rész

-      


Louis

Hatalmas bűntudatom volt azért, amit Zaynnel csináltunk. Tudom, hogy nem jártak, de elmondta nekünk, hogy tetszik neki, és én mégis lefeküdtem Leával. Részeg voltam, viszont ez egyáltalán nem mentség, szerintem.

Amikor megláttam a szomorú, és kicsit talán csalódott tekintetét reggel a konyhában, még jobban elment a kedvem, Leát viszont látszólag egyáltalán nem zavarta a helyzet, de utána, amikor már Zayn elment kicsit mintha ő is elbizonytalanodott volna. Nem értett semmit, inkább visszament a szobájába.

- Hogy te mekkora idióta vagy. – esett nekem Harry, miután Lea után becsukódott az ajtó.
- Tudom. – hajtottam le a fejemet, és letettem az asztalra. – Nem akartam ezt, esküszöm, nem is emlékszek semmire, csak apró kis képkockák ugranak be az éjszakáról.
- Akkor is. Tudod, hogy Zayn mennyire ki van most?
- Elhiszem, és sajnálom, bocsánatot fogok tőle kérni, ha kell ezerszer, de én esküszöm, hogy nem akartam, nekem nem kell Lea. Én szerettem Eleanort és még mindig szeretem, nem akarok senkivel sem járni, főleg nem Leával.
- Beszéld majd meg ezt Zaynnel, bár nem tudom, hogy megbocsájt-e neked egyhamar. Tudod, hogy tetszik neki Lea. – szólt közbe Niall.
- Tudom, és elhihetitek, hogy elmondhatatlanul sajnálom. – szorítottam össze a szememet.
- Ezt ne nekünk mond, hanem majd Zaynnek.

Ez után nem esett több szó a fiúkkal erről a témáról, és pár perc után inkább felálltam, és elindultam Lea szobájába. Úgy gondoltam, hogy erről még beszélnünk kell.

- Lea. – szóltam neki, majd becsuktam a szoba ajtaját magam mögött.
- Igen? – fordult felém.  Éppen a ruháit pakolta el a szekrénybe.
- Beszélhetnénk? – kérdeztem bizonytalanul.
- Persze. – bólintott, majd az ágyára mutatott, ahová leültünk egymással szembe.
- Szóval .. – kezdtem el kicsit nehézkesen. – A tegnap este, az valljuk be, hogy egy nagy hiba volt. Én aznap szakítottam Eleanorral, kicsit többet ittam a kelleténél, ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Ne harag..
- Ugyan már. – szólt közbe. – Ne kérj bocsánatot, ugyanúgy hibás vagyok én is, mint te. Egyáltalán nem haragszok rád, és egyet értek, hiba volt. Mármint, ne értsd félre, én nagyon megszerettelek téged ez alatt a pár nap alatt, de csak, mint barátot.
- Persze, igen, én is. – bólogattam hevesen. – Nem akarom, hogy ez esetleg a jövőben bármiféle bajt is okozzon.
- Nem fog. Megtörtént, nem tudunk már mit csinálni, meg nem történté tenni. Egyszerűen csak felejtsük el, rendben? Nekem nem lesz gond, én ugyanúgy tudok majd ez után is a barátod lenni, mint eddig. Remélem, hogy te is, mert ha esetleg neked ez gond, akkor nyugodtan elmehetek.
- Dehogyis, ne butáskodj már! Ugyanígy gondolom! Én eltudom felejteni. – mosolyodtam el.
- Akkor jó, örülök, hogy ezt megbeszéltük. – mosolyogott, majd megölelt egy pillanatra, aztán elhúzódott.  – Viszont nem értem Zayn viselkedését. Te tudsz valamit? – kérdezte.
- Öhm, ezt majd vele beszéld meg, oké? Én igazán nem akarok ebbe beleavatkozni. Nem az én dolgom. – mondtam.
- Hát jó, ahogy gondolod. Majd beszélek vele.  – bólintott.
- Rendben, én megyek akkor. – álltam fel.
- Oké, majd beszélünk.

Kimentem a szobájából, már kicsit megkönnyebbültebben, hiszen örültem, hogy legalább vele nem lesz baj, viszont sajnos a neheze még hátra van. Zayn.

Lea

Örültem, hogy meg tudtuk beszélni Louissal a dolgot, viszont akkor sem értettem Zayn viselkedését. Első gondolatom az volt, hogy talán féltékeny, de ezt gyorsan elhessegettem, hiszen mi csak barátok vagyunk.  Nagyon érdekelt a dolog, és biztos voltam benne, hogyha hazamegyünk, akkor kerítek rá sort, hogy beszélgethessünk.

- Min gondolkozol? – zökkentett ki Harry a gondolatmenetemből. Éppen Harryvel és Niallel kajálunk a Nandosban. Eredetileg sétálni indultunk volna, de végül itt kötöttünk ki. Louis nem jött velünk, mert beszélni akart Zaynnel, akit nem láttunk már reggel óta, most pedig fél 7 van.
- Semmin. – ráztam meg a fejemet, aztán mosolyogva néztem rá.
- Ugyan már. Akkor miért bámultál annyira magad elé? Megtetszett a kólás pohár? – kérdezte nevetve, mire én is felkuncogtam.
- Nem, csak eszembe jutott Zayn. Nem értem miért reagált úgy reggel.
- Hm, ezt majd tőle kérdezd meg. – mondta, aztán összeborzolta a hajamat.
- Na. – húzódtam el, aztán rácsaptam a kezére, amit nevetve viszonzott.

- Niall, befejezted már az evést? – kérdezte tőle pár perccel később, unottan. – Mert akár mehetnénk is.
- Aha, mehetünk. – bólogatott.
- Végre. – sóhajtottunk fel Harryvel. Mi már rég befejeztük az evést, de Niall sokkal többet eszik, mint mi.
- Jaj, annyira azért nem kellett sokat várnotok.
- Persze, hogy nem. – mondtam ironikusan.

Ez után a srácokkal még sétáltunk kicsit, de miután már harmadszorra rohamozták meg őket a rajongók, úgy döntöttünk, hogy inkább haza megyünk. Kár, én szívesen sétáltam volna még, de egyedül már semmi kedvem nem volt, így velük tartottam én is.

Kicsit azért örültem neki, mert bíztam benne, hogy Zayn már otthon van, és tudok vele beszélni. Louis a nappaliban ült, és focit nézett, amikor bementünk.

- Héj. – ültem le mellé. – Beszéltél Zaynnel?
- Igen. – bólintott, de egy pillanatra se vette le a tekintetét a tv képernyőjéről.
- Fent van a szobájába? – kérdeztem, és már álltam is fel.
- Igen, de alszik. Azt mondta fáradt. Már ne zavard inkább. – mondta.
- Ó, kár. – szomorodtam el. Na, mindegy, beszélek vele majd holnap. Én is lefekszek inkább. Majd beszélünk holnap, srácok. Jó éjt.

Elköszöntem, és bementem a szobámba, aztán egy gyors zuhany után már az ágyban is voltam.

Sziasztok! Tudom, hogy nem lett a legjobb rész, sajnálom! :// Remélem, hogy azért fog nektek tetszeni, és írok komit :) Örülnék neki, ha kicsit többen írnának, az nagyon jól esne! :))