19. rész

(zene)

Az elkövetkező napokban nem esett szó sem az álmomról, sem arról a tervemről, hogy felkeresem az igazi anyukámat. Természetesen én sokat gondolkoztam róla, de egyszer sem hozta hoztam szóba, és Zayn sem erőltette, aminek nagyon örültem. A többieknek egyáltalán nem is említettük, még azt sem, hogy szóba került. Szerintem észrevették, hogy gyakran a gondolataimba merülök, és valahol teljesen máshol járok, és talán valami nincs rendben, de nem kérdeztek rá.  Lehet Zayn szólt nekik.

Ezt eltekintve amúgy minden a legnagyobb rendben volt. Zayn aranyos, kedves, imádnivaló barátként viselkedett. Nem volt sajnos sok szabadideje, mivel mindig kellett menniük fotózásra, interjúra, vagy koncertekre, de így is mindig próbált ránk időt szakítani, hogy kettesben legyünk, és gyakran el is jártunk valahová együtt. Ezek a randik mind pont ugyanolyan jól sikerültek, mint, ahogy az első. Az igaz, hogy most már Zayn kicsit körültekintőbb volt, és nem fogta meg a kezem, nem csókolt meg nyilvánosan, nem úgy, mint amikor először voltunk kint együtt, de én ezt megértettem. Tudtam, hogy ezzel csak nekem akar jót, és így is örültünk, hogy eddig még nem fotóztak le minket.

Néha azért a Danielle és a fiúk is csatlakoztak hozzánk. Ilyenkor mindig valami mókás, és érdekes programot találtak ki a srácok. Persze nem Niall, mert akkor minden este a Nandosban kötöttünk volna ki.

Idő közben megjelent az újság is, benne a fotósorozattal rólam és a két másik lányról. Zayn vette meg és hozta nekem megmutatni az egyik délután. Büszke volt rám, és én is magamra. Nagyon jól sikerültek a képek, igazán boldog lettem tőlük.

- Kicsim. – térített ki a gondolataimból Zayn, amikor valahonnan az emeletről kiabált. Azonnal óriási mosolyra húzódott a szám, amikor meghallottam a hangját. A nappaliban tv-ztem, és feltérdepeltem a kanapéra, majd megfordultam. A lépcsőről jött le. – Megyünk kajálni, jössz? – nézett rám kérdőn, amikor odaért, és átölelte a derekamat.
- Mit mindtál? – kérdeztem vigyorogva.
- Hogy megyünk kajálni. – mondta értetlenkedve.
- Nem-nem azt! – ráztam a fejemet. – Előtte. – mosolyogtam, és én is átkaroltam a nyakánál.
- Ja, hogy az. – bólintott, majd elvigyorodott. – Azt, hogy kicsim. Zavar?
- Dehogyis, sőt. Tetszik. – haraptam az alsó ajkaimba, mire ő megcsókolt. Kicsit megpróbáltam felállni, ő pedig megemelt, majd ráültetett a kanapénak a hátára.

- Jöttök akkor kajálni, vagy folytassátok ezt? – hallottuk meg Niall türelmetlen hangját.

Nem igazán akartunk elválni egymástól Zaynnel, de aztán sikerült. Adott még egy utolsó puszit a számra, majd leemelt a kanapéról.

- Megyünk, csak várjatok meg, átöltözök. Sietek! – tettem még hozzá, amikor megláttam Niall arcát, aztán nevetve befutottam a szobámba.

Nem akartam megvárakoztatni a fiúkat, ezért csak magamra kaptam egy nadrágot és egy pólót, majd kimentem hozzájuk. A fiúk már kimentek, kivéve Zaynt, aki még gyorsan felszaladt a telefonjáért. Adott még nekem egy puszit mielőtt kimentünk, aztán egy mosoly után indultunk a fiúk után. Gyalog akartunk menni, mivel szép idő volt, de lehet ez nem volt e legjobb ötlet, mivel a 20 perces utat, 1 óra alatt tettük meg, mert rajongókba botlottunk. Én kicsit félre álltam, és hagytam, hogy a fiúk törődhessenek a rajongóikkal.

- Ő kicsoda? – mutatott rám az egyik lány, miközben Harry adott neki autogramot.
- Egy ismerősünk. – válaszolta mosolyogva, és ezzel lezártnak is tekintette a témát.

Pár rajongó azért elég érdekesen nézett rám, de próbáltam úgy csinálni, mint akit nem érdekel. Ez persze koránt sem volt így, hiszen Zayn már elmondta, hogy mi volt Emma Ostilly-vel. Nem akarom, hogy engem is megfenyegessenek.

- Lea, megyünk. – szólt oda nekem Zayn mosolyogva, miután a rajongók elmentek.
- Végre. – sóhajtottam. – Olyan furcsán néztek.
- Nyugi, ne törődj velük. – legyintett, majd előre engedett, és lágyan végig simított a hátamon, ugyanis odaértünk az étteremhez.

Niall ment be először, majd a többiekkel követtük. Szerencsére sikerült rábeszélnünk, hogy a Nandos helyett most végre valami normális étteremben együnk. Leültünk mind a 6-an az asztalhoz, majd vártuk, hogy kihozzák az étlapokat, amit pár pillanat alatt meg is kaptunk.

Én, már amikor elindultunk tudtam, hogy mit akarok enni, így nem gondolkodtam sokáig, és leadtam a rendelésemet, ugyanúgy, ahogy a fiúk is.

Miközben vártunk, a fiúk elszórakoztattak, nagyon sokat nevettem rajtuk. Főleg Loun és Harryn. Egyedül azt sajnáltam, hogy Zaynnel úgy kellett csinálnunk, mintha semmi nem lenne köztünk. Az asztal azért néha megsimította a combomat, vagy megfogta a kezemet, de ennyi. Ennél több érintkezés nem volt köztünk, addig, ameddig ott voltunk az étteremben, és a hazafelé vezető úton sem.

Amikor aztán hazaértünk, bementünk a nappaliba, és befészkeltem magam Zayn ölébe, miután leült a kanapéra. Egy ideig csendben ültünk, majd ő törte ezt meg.

- Lea, eddig nem igazán akartam felhozni neked, mert tudtam, hogy elszomorodsz ettől a témától, de érdeke, és szerintem már te is eldönthetnéd, hogy akarod-e vagy sem. – mondta, miközben kicsit felemelte a fejét, hogy rá nézzek. Eddig ugyanis a nyakához voltam bújva.
- Micsodát? – kérdeztem vissza, miközben nagyon is jól tudtam, hogy mire célzott Zayn.
- Azt, hogy megakarod-e keresni az anyukádat.

Sóhajtottam egyet, és kicsit kibújtam a karjából, hogy teljesen rá tudjak nézni. Vártam egy pillanatot, és csak aztán kezdtem el beszélni.

- Igazad van, tényleg el kellene már döntenem. Sőt, szerintem már el is döntöttem, régen. Egyszerűen csak félek, ezért halogatom. – néztem rá, picit szomorúan. Nem szólt semmit, csak egy biztató mosolyt küldött felém, így folytattam. – Szóval.. szóval úgy döntöttem, hogy megkeresem őt, és nem érdekel, hogy milyen választ fogok kapni, akkor is tudni akarom. Tudni akarom ki ő, hogy nézett ki, él-e még. Mindent!

10 komi, és új! :)