26. rész

-          Már egy fél óra eltelt azóta, hogy a srácok elmentek a fotózásra és az interjúra, de még mindig nem tudtam 100 százalékosan, hogy biztosan elmenjek-e. Végül erőt vettem magam, és miután mindenhol befejeztem a takarítást, megkerestem a táskámat, és gyalog indultam el. Nem volt messze, és így legalább tudtam gondolkozni is útközben. Sikerült összeszednem az alatt a 20 perc alatt a gondolataimat, ameddig sétáltam. Végül, aztán amikor a házhoz értem, megálltam előtte, de nem gondolkoztam sokat, azonnal elindultam befelé, és a saját kulcsommal nyitottam be. Nem hallottam semmi zajt, így miután levette a cipőmet beljebb mentem, majd elkiáltottam magam.

- Anyu, apu! Hahó, valaki! – néztem be a konyhába, de az üres volt.

Már kezdtem azt hinni, hogy nincs itthon senki, és el akartam menni, amikor hallottam, hogy az emeleten van valaki.

- Ki az? – hallottam meg anyukám hangját.
- Én. – szaladtam oda a lépcsőhöz, és így már meglátott.

Láttam rajta, hogy meglepődik, hogy itt vagyok, de örült. Azonnal lejött a lépcsőn, majd magához rántott, és szorosan átölelt, miközben hallottam, ahogy szipogott.

- Oh, kicsim úgy örülök, hogy itt vagy. – suttogta a fülembe.
- Annyira sajnálom, anyu. – csuklott el a hangom.
- Ugyan. – rázta a fejét, amikor eltávolodott tőlem.

Két keze közé fogta az arcomat, és úgy nézett rajtam végig. A könnyek szinte elárasztották már az arcát.

- Gyere, üljünk le. – fogta meg a kezemet, majd a nappaliba vezetett. 

Leültem a kanapéra, ő pedig mellém.

- Apa? – kérdeztem, miközben letöröltem a könnyeket az arcomról.
- Dolgozik, csak késő este jön. Mesélj, miért vagy itt? Mármint ne értsd félre, nagyon örülök neki, csak azt hittem látni sem akarsz. – szomorodott el a mondat végére.
- Így volt. – bólintottam.  – De rájöttem pár dologra.
- Mint például?
- Például, hogy hiányzol, és szeretlek titeket, nagyon. Nem érdekel, hogy eltitkoltátok előlem a dolgokat, már most tudom, hogy csak miattam cselekedtetek így, és köszönöm. Köszönök mindent. – mondtam, majd megfogtam a kezét. – Nem érdekel, hogy a vérszerinti szüleim vagytok-e vagy sem. Ti neveltetek fel, veletek éltem, ti segítettetek nekem, örökké ti lesztek a szüleim.
- Köszönöm. – suttogta anya a könnyeivel küszködve. – Nagyon hiányoztál, és féltem, hogy nem foglak már látni, vagy nem bocsátasz meg. Szeretlek.

Most én öleltem magamhoz az anyukámat. Nem igazán éreztem eddig ezt, amit most. Nem jöttem rá, hogy mennyire is hiányzott. Buta voltam, hogy több hétig nem szóltam hozzájuk. Nem ezt érdemelték.
- Azt hittük, hogy elmentél, hogy elhagytad az országot. – szólalt meg újra pár perc elteltével.
- Miből gondoltátok ezt? – kérdeztem kicsit értetlenkedve.
- Mert kaptunk egy számlát, hogy magasabb összeget leemeltél a számládról. Azt hittük elutazol. Mire kellett az a nagyon sok pénz, Lea? Remélem nem keveredtél valami rossz dologba bele. – nézett rám aggódva.
- Ja, nem. – ráztam a fejemet. – A magánnyomozót kellett kifizetnem.
- Magánnyomozót? Mégis minek kellett neked magán… - kíváncsiskodott, de a mondat felénél megakadt. – Oh.. – bólintott. – Felkerested, igaz?
- Igen. – bólintottam letörten.
- Milyen? Találkoztál már vele?
- Hm. – sóhajtottam, és vettem egy hatalmas levegőt, mielőtt belekezdtem. – Gazdag, szép, fiatal. Egy óriási nagy házban lakik, és vannak gyerekei, van férje.
- Velük is találkoztál? – szólt közbe.
- Nem, ők nem voltak otthon, vagy fogalmam sincs, csak vele találkoztam. Azt mondta, hogy régen sokat szenvedett miattam, de most már nem szeretné, ha tagja lennék a családjának. Megkért, hogy hagyjam őt békén, és ne keressem fel soha többé.

Végül nem bírtam visszatartani a könnyeimet, de szerencsére csak pár folyt le az arcomon, amit azonnal le is töröltem a kezemmel.

- Sajnálom. – simította meg a karomat anya.
- Ne tedd! Jobb lesz így. Ti voltatok a szüleim 18 éves koromig, és most sem kell, hogy más legyen az. Eddig megvoltam nélküle, most is megleszek.  Csak kicsit fájt, hogy ilyen elutasító volt velem, de túlélem. hamar túl fogom tenni magam rajta. Zayn sokat segít nekem.
- Zayn? Ő kicsoda? – nézett rám érdeklődve. El is felejtettem, hogy ő nem tud róla.

Kicsit jobb kedvem lett a neve említésére, főleg amikor az előző éjszaka eszembe jutott. El is pirultam, mire anya felnevetett.

- Na, mesélj! Mindent tudni akarok. – vigyorgott.

Boldogan kezdtem neki mesélni, a megismerkedésünktől teljesen mostanáig. Mindent elmondtam neki, hiszen soha nem volta titkaim előtte. Ő az anyukám, és mindig úgy gondoltam, hogy neki mindent elmondhatok. Ez most sem volt másképpen. Annyira boldog lettem attól, hogy mesélhettem neki a szerelmemről. Mindig is imádtam vele ilyen dolgokról beszélgetni. Ez hiányzott már nagyon. Aaront is mindig kibeszéltük, de örülök, hogy ő most nem került szóba, és szerintem már nem is fog. Ő a múlt, Zayn pedig a jelen és a jövő. Remélem, hogy sokáig.

- De ugye védekeztetek? – tette fel anyu a kérdést, miután befejeztem a mesélést.
- Igen. – bólintottam. – Tudod, ő nagyon figyelmes, kedves, aranyos, és én annyira szerelmes vagyok. – nevettem el magam.
- Örülök, hogy boldog vagy. – mosolygott anyu rám.
- Én is. – haraptam be az alsó ajkamat.
- Majd igazán megismerném valamikor.
- Persze, csak tudod, még nem igazán beszéltünk erről. Még nem hiszem, hogy itt lenne az ideje. – húztam el a számat.
- Perszem értem. Amikor csak gondoljátok. Nagyon szimpatikusnak tűnik azok alapján, amit elmeséltél. Meg kell majd neki köszönnöm, hogy vigyázott rád, hogy boldoggá tett.
- Tudod, ha ő nem lenne, akkor sokkal nehezebb lett volna nekem ezt az időszakot átvészelni. Rengeteg mindenben segített.
- És az nem zavar, hogy ő híres?
- Nem, egyáltalán. – ráztam meg a fejemet. – Kicsit sok a dolga, most is egész nap fotózáson és interjúkon lesznek, de amúgy nem. Mindig szakít rám időt így is, én pedig megértem. Nem fogom kérni, hogy válasszon köztem és a banda között, és hisztizni sem fogom emiatt. Tudom mik a kötelességei, és én ezeket elfogadom.
- Ez egy nagyon érett gondolkodás. Mindig is ilyen voltál. Sokkal okosabb, mint a többiek. – dicsért, mire én csak nevettem.
- Oh, képzeld. – jutott eszembe valami. – Járok fotózásokra. – jelentettem be.
- Miféle fotózásokra? – ráncolta a homlokát.

Minden elmeséltem neki ezzel kapcsolatban is, ő pedig érdeklődve hallgatott. Nem igazán tetszett ez neki először, de aztán elmondtam milyen jó dolog, és aztán úgy volt vele, hogyha nekem tetszik, akkor csináljam.

Rengeteg minden szóba került aztán, meséltem még neki a banda többi tagjáról is, aztán ő mondta el, hogy mi történ ameddig nem voltam itt. Eléggé elszaladt az idő, és arra eszméltem fel, hogy Zayn küldött egy sms-t fél 8 körül, hogy merre vagyok. Nem írtam neki vissza, gondoltam majd meglepem.

- Anyu, most már megyek, Zayn hiányol. – mutattam fel a telefont.
- Rendben. – bólintott. – Oh, még valami! Ugye vissza fogsz költözni hozzánk?
- Hát.. – gondolkodtam. – Nem tudom. Jó ott nekem, de lehet. Még beszélek Zaynnel. Fogalmam sincs.
- Felnőtt vagy, nem dönthetek helyetted, de én örülnék, ha még itt laknál velünk. – mosolyodott el.
- Meglátjuk.
- Rendben. Örülök, hogy eljöttél Lea. Kellemes meglepetés volt. Csak azt sajnálom, hogy apa nem lehetett itt. Biztosan csalódott lesz. – húzta el a száját.
- Majd eljövök máskor is, nyugi. Mond meg neki, hogy üdvözlöm, és, hogy nagyon hiányzik.
- Jól van, megmondom. Vigyázz magadra. – ölelt magához.
- Rendben, te is. Majd találkozunk. Szeretlek.
- Én is szeretlek.

Elköszöntünk egymástól, aztán elindultam ugyanúgy gyalog, ahogy jöttem. Most kicsit gyorsabb tempóban haladtam, mint odafele, így elég volt negyed óra, hogy odaérjek.
Boldogan nyitottam be, majd mentem be a nappaliba, ám amikor megláttam az aggódó Zayn arcát, azonnal lelohadt a mosoly az arcomról.

- Baj van? – kérdeztem.
- Lea, végre! - könnyebbült meg, majd odaszaladt hozzám, és megölelt.

Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig nem volt rész, de nem volt időm. Ígérem, hogy ezentúl gyakrabban lesz! Köszönöm a sok Tetszik-et az előző részre, remélem ez is tetszeni fog! Írjatok komikat! :)