21. rész

Izgatott voltam nagyon, amikor beléptem az épületbe Zaynnel az oldalamon. Szívesen megfogtam volna a kezét, hogy ezzel is adjon egy kis erőt, de sajnos itt nem lehetett.  Odamentünk a kis pulthoz, ahol egy fiatal férfi állt.

- Helló. – köszönt Zayn, majd meg sem várta, hogy a fiú válaszoljon, azonnal folyatta. – Tegnap telefonáltam Mr. Taylornak, és azt mondta ma jöhetünk hozzá. Zayn Malik vagyok.
- Igen-igen. – bólintott.  – Tudom. Mondta, hogy beengedhetlek titeket. Kopogjatok csak be nyugodtan. – mutatott a kicsit félreeső barna ajtóra.

Mi megköszöntük, és odamentünk az ajtóhoz, ahol egy kopogás, és egy „tessék” után bementünk.

- Zayn. – mondta Mr. Taylor óriási mosollyal az arcán, amikor beléptünk és meglátott minket. Fiatal volt, szerintem nem lehetett több 30-nál, barna rövid haja volt, és vidám arca.
- Dan, szia. Örülök, hogy látlak. - köszönt neki ő is, aztán kezet ráztak, amikor Dan ideért hozzánk.
- Én is. – bólogatott.
- Hadd mutassam be a barátnőmet, Lea Collinst. – mutatott rám.
- Szia. – fordult felém mosolyogva, és nekem is a kezét nyújtotta.
- Helló. – köszöntem el kicsit félszegen.
- Mi járatban vagytok erre? – kérdezte, és közben visszaült a helyére, majd mondta, hogy mi is üljünk le, és a vele szemben lévő fotelokra mutatott.
- Igazából Lea szeretné a segítségedet. Meg akarja keresni az anyukáját. – válaszolt Zayn helyettem, közben pedig megfogta a kezemet.
- Oh. Szóval hivatalos ügy, csak azt nem értem, akkor miért nem egy nyomozóhoz mentetek? – értetlenkedett.
- Mert nem tudom, hogy ki ő. Semmit sem tudok róla. Nemrégen tudtam meg, hogy örökbe fogadtak. – szólaltam meg most én.
- Értem. Nos, így már mindjárt más. Remélem, hogy fogok neked tudni segíteni, de még nem biztos. Felteszek pár kérdést, és rákeresek a számítógépemben.
- Rendben. – bólintottam izgatottan.

Válaszoltam a kérdéseire, hogy mikor születtem, mikor fogadtak örökbe, kik és még hasonlók.  Dan folyamatosan pötyögött valamit a gépbe, Zayn pedig csendben hallgatott, de egy percre, sem engedte el a kezemet, amiért nagyon hálás voltunk.

- Most nem tudok még neked pontos információkat adni, nem lesz könnyű megkeresni, hogy ki volt az, mivel már elég régen történt. Majd telefonálok, ha megtudtam valamit, rendben? Rajta leszek az ügyön. – mondta nekem.
- Jól van. – néztem rá hálásan.
- Zayn, majd hívhatlak téged, ha megtudtam valamit? – nézett rá kérdőn.
- Persze. – szólalt meg hosszú idő után először.
- Oké, akkor pár nap múlva jelentkezem.
- Rendben. – mondtuk, és szinte egyszerre álltunk fel a fotelokból.
- Zayn valamikor igazán összefuthatnánk majd. Régen beszéltünk. – mondta Dan, miközben ő is felállt, hogy kikísérjen minket.
- Mindenképpen.  – bólintott mosolyogva a barátom.
- Szuper. Akkor majd hívlak. Örülök, hogy megismerhettelek Lea. – fordult felém.
- Én is. – mosolyodtam el.

Kezet rázott mindkettőnkkel, majd elköszöntünk és kimentünk.

- Hú, gondolod, hogy sikerülni fog? – kérdeztem Zaynt, amikor már kiértünk az épületből is.
- Szerintem igen. Vagyis bízok benne. Ne félj, minden rendben lesz. – suttogta biztatóan, majd adott egy puszit a számra.
- Remélem. – húztam el a számat egy sóhaj után.
- Mehetünk haza?
- Igen. – bólintottam.

Taxival mentünk haza, de útközben nem sokat beszéltünk együtt, mivel Zaynnek telefonáltak, és az egész úton, telefonon beszélt valakivel, én pedig a gondolataimba voltam mélyedve.
Az járt a fejemben, ami már egy pár napja mindig. Mi lesz, ha megtalálom őt tényleg? Nem tudom elképzelni se. Egyik pillanatban várom, örülök neki, másikban meg úgy gondolom, hogy jobb lenne, ha nem keresném fel. Gondolataimból az zavart fel, hogy az autó leállt, majd Zayn fizetett, és kiszálltunk a taxiból.

- Végre. – mondtam neki, amikor letette a telefont.
- Bocsánat. – nevetett, majd adott egy puszit a számra, és úgy mentünk be. A fiúk a nappaliban tv-ztek, kivéve Niallt, aki a konyhában volt. Odamentünk hozzájuk.
- Sziasztok. – köszöntek.
- Na, mi volt? – kérdezte Harry.
- Semmi. Azt mondta, hogy majd pár nap múlva telefonál, ha megtudott valamit. – válaszoltam neki, miután elhelyezkedtem Zayn ölében.
- Aha, értem. – bólogatott mindentudóan, ami mosolygásra késztetett.

A fiúkkal elbeszélgettünk még pár dologról, kerülve a témát, amiért hálás voltam. Tudták, hogy nem szívesen beszélek erről, de sajnos nekik aztán menniük kellett, így a nap további részében már egyedül voltam. Felhívtam Danielle-t, hogy nem ér-e rá esetleg, és akkor elmehetnénk vásárolni. Szerencsére jó ötletnek tartotta, így 1 órán belül már az egyik közeli plázában találkoztunk. Egész délután elvásárolgattunk, aztán moziba, és vacsorázni is közösen mentünk. Végül úgy döntött, hogy eljön hozzánk, így együtt mentünk haza. A fiúk már otthon voltak, és Liam nagyon örült, hogy Danielle is velem jött. Az egész estét együtt töltöttük közösen, miközben beszélgettünk, aztán amikor már késő volt elmentünk aludni.

A napok teltek egymás után, de sajnos nagyon lassan. Vártam már, hogy Dan hívjon, mivel kíváncsi voltam. A fiúk próbálták elvonni a figyelmemet arról, mindenhová magukkal cipeltek, és nekem is volt 2 fotózásom az elmúlt 5 napban. Örültem neki, élveztem csinálni, és nagyon reméltem, hogy egyre gyakrabban fognak majd hívni.

Egyik hétfő délután aztán, miközben a fiúknak csináltam vacsorát, konkrétan csirkét, Zayn kérésére, megcsörrent Zayn telefonja. Mind ott voltak a konyhában, hogy elszórakoztassanak közben, de inkább csak akadályoztak a főzésben.

- Lea, mond, ne segítsek? – támaszkodott rám Lou.
- Nem, köszönöm. Inkább csak ülj le, és figyelj, oké? – mondtam neki nevetve.
- De miért? – kérdezte tettetett szomorúsággal.
- Mert abból aztán nem lenne vacsora, ha mi együtt főznénk. – világosítottam fel.
- Ha egyedül csinálod, se lehet, hogy lesz. – piszkálódott.
- Jó, akkor majd te nem eszel belőle. – vontam vállat.

Épp a krumplit csináltam, amikor kivett egy villát a fiókból, rátette, és nekem lőtte. A fiúk hangosan fölnevettek, én pedig dühösen fordultam felé.

- Louis, menj ki a konyhából!  - kiáltottam, de a szám sarkában mosoly bujkált. Igazából nem voltam ám dühös rá.

Már éppen vissza akart szólni, de Zayn beelőzte. Eddig ő kint telefonált, most jött vissza a konyhába.

- Lea, hívott Dan. Megvan az anyukád neve. – közölte, miközben becsúsztatta a telefonját a nadrágja zsebébe.